Rólam

Létrehozni, alkotni valamit, számomra a legjobb érzések egyike, amit itt a földön megtapasztalhatok, és én jól szeretném érezni magam.

Budapesten születtem 1972-ben. A tánc iránti szeretetem nagyon korán megmutatkozott, így édesanyám
négy éves koromban a Sebő Ferenc táncházába vitt hétvégénkként. Azt gondolom a zene és a tánc szenvedélye ott alakult ki bennem, ami végigkíséri az életem.

Színpad-Zene

1979-ben, nyolc évesen felvételt nyertem a KISZ Központi Művész Együttesbe. Ez az intézmény ma is működik Talentum Kulturális Fórum néven, én 14 évig voltam tagja.

Általános iskolai tanulmányaim után a bőrdíszműves szakmát tanultam, de nem tett boldoggá, így pár évet töltöttem csak benne.


1990 hatalmas felszabadulást és boldogságot hozott nekem, mert 19 évesen felvettek a Vígszínház egyik táncos produkciójába ami gyökeresen megváltoztatta az életem.

1995-ig különböző Budapesti színházakban, musicalekben táncoltam-statisztáltam. A Vígszínház, Pesti Színház, Vidám Színpad és a Színművészeti Főiskola előadásairól varázslatos emlékeket őrzök. Ebben az időszakban reklámszínész is voltam. PostaBank, Suzuki, Plussz, pezsgőtabletta, stb…

1992 óta a Pa-Dö-Dö együttes tánckarának oszlopos tagja vagyok. Igen, mert Pa-Dö-Dő azóta is van, sőt előtte is volt.

Közben, egy évig az ATN nevű női rap csapat tagja voltam, majd két évig a HTN nevű női formációt erősítettem. Ekkor kezdődött a dalszövegírói pályafutásom is amiről a DALSZÖVEGEIM menüpontban olvashatsz.

2000-ben, műsorszervezéssel, rádiós médiaturnék szervezésével és lebonyolításával is foglalkoztam, majd létrehoztam a műsorirodám.

2003-2013 között, egy lemezlovas, Niki Belucci menedzsere voltam. Nagyon színes, kalandos időszaka volt az életemnek, rengeteg utazással és tapasztalással. A mai napig vicces belegondolni, hogy kerültem abba az egészbe, de nagyon sikeres szakasza volt az életemnek minden szempontból.

2014-ben hátat fordítottam addigi munkásságomnak és az alkotó tevékenységeim kerültek előtérbe. Több kollekciót is terveztem a legkiforrottabb a H2O COLLECTION lett, ami fára festett vitorlás motívumokra épül.
Abban az évben volt az első kiállításom is a festményeimből és tárgyaimból. A FESTMÉNYEK menüpontban rengeteg fotót és videót találsz róla.

2011-ben Barcsi Tamás barátomnak köszönhettem, hogy belekóstolhattam a rádiózásba. A Pécel FM-en, Jelly Funk című műsorban lehettem műsorvezető és zenei szerkesztő. Később a Nincs Rádió / FunkyOne illetve a KultFM-en a FilozoFunk
adását is együtt vezettük Tomival.

2015-2020 között lehetőségem volt gyerekekkel is foglalkozni.
Kézműves foglalkozásokat vezettem Budapesten, a 8. kerület Kesztyűgyár Közösségi Házban. Ahogy múlt az idő és fény derült egyéb képességeimre, többfajta foglalkozást is tartottam. Néptáncot, hip-hop jellegű mozgást és a Tinidisco házigazdája is lettem. Ezzel egyidőben 2015 hozott még egy gyermekközösséget számomra, így néptáncot taníthattam a Baptista Szeretet Szolgálat, Majd megnövök én alapítványi óvodájában.


2016-ban a belsőépítészeti és lakberendezési vénám kapott erőre. Több otthont varázsoltam széppé a megrendelőim legnagyobb örömére. Az OTTHONMÚVÉSZ menüpontban megtalálsz pár munkámat a teljesség igénye nélkül.

2018 végén a zene iránti szeretetem odáig fajult, hogy azt éreztem meg kell tanulnom a kedvenc dalaimat mixé keverni. Igy megtanultam és télen már fellépéseket is vállaltam. A RönkyFunky menüpontban mixeket és fotókat is találsz a fellépésekről.

Írtam egy mesét Auguszta és a Tisztaszív birodalom címmel 1998-2014 között.
Egy újságíró barátnőm unszolására fejeztem be a könyvet, ami nagyon jó
ötlet volt. Úgy alakult a könyv sorsa, hogy először egy 15 részes rajzfilm készül belőle és utána jelenik majd meg könyvben. Jelenleg ezen a rajzfilmen dolgozom. Természetesen én rajzolom és fantasztikus segítségem van benne Taskovics Judit személyében aki animálja. Az AUGUSZTA menüpontban rengeteg információt találsz a meséről és készülő dalokról is amik színesítik majd.